Gyerkőcök és az omega

A vezérelv: a táplálkozásban, így a gyermekkori étrendben is előnyben kell részesítenünk a “jó”, azaz az egyszeresen és többszörösen telítetlen növényi zsiradékokat: a növényi olajokat és az azokat tartalmazó élelmiszereket a telített, azaz az állati – zsírokkal szemben.

Fontos tudnunk, hogy zsiradékra igenis szüksége van az emberi szervezetnek, a fejlődésben levő gyermeknek is. Miért is?
A zsíroknak igen nagy élettani jelentőségük van szervezetünkben.
Részt vesznek többek között a sejthártya felépítésében, bizonyos hormonok kialakulásában, és lehetővé teszik a zsírban oldódó vitaminok felszívódását is. Energiát szolgáltatnak – a szénhidrátok sokszorosát.
A napi energiaszükségletünk kb. harmadát a táplálékkal elfogyasztott zsírok kellene, hogy biztosítsák.

walnuts-552975_1920
Milyen “jó zsírok” léteznek?
A többszörösen telítetlenek közül kiemelt jelentőségűek az omega-3-zsírsavak : eikozapentaénsav (EPA) és a dokozahexaénsav (DHA). Ezek esszenciális zsírsavak, ami azt jelenti, hogy a szervezet nem képes azokat előállítani, ezért a táplálékkal kell felvenni .
Az emberi agy 30%-át a DHA zsírsav teszi ki mely az idegsejtek közötti kommunikációs folyamatokban játszanak szerepet. Értelmi képességünk, intelligenciánk eme kommunikációnak az egészséges működésétől függ.


Mennyit?
Gyerkőcöknek napi 2-500 mg omega3 az adag. (Felnőtteknek napi 1-2 grammnyi.)

Milyen forrásból származnak?

  • Növényi eredetűek: leginkább a lenmag és lenmagolaj, emellett: dió és dióolaj, repceolaj, kendermagolaj, amiben ott vannak.
    Napi egy kanállal szükséges belőlük önmagukban vagy némi fantáziával salátákba, levesekbe, szószokba, turmixokba téve, ízesítve, gazdagítva azokat.
    Tipp: Az olajat ne hevítsük túl, mert magasabb hőfokon rákkeltő anyagok képződnek benne! A túlhevített, többször felhasznált olaj fő károsító anyaga az akrilamid, mely idegrendszeri problémákat okozhat, és rákkeltő hatása is lehet.
  • Állati eredetűek:
    • tyúktojás: nem árt tudnunk, hogy a hőkezelés roncsolja a sok-sok értékes tápanyagát!
    • hazai halaink: busa, kecsege
    • tengeri halak: tizedét esszük, mint kellene… :(( a hal a táplálékkiegészítőkkel szemben az omega-3 zsírsav mellett egyéb, a szívre jótékony hatású, ún. együttható: szinergista tápanyagokat (D-vitamint, szelént, jódot) is tartalmaz. Leginkább a zsíros húsú halakban találhatjuk meg az omega-3-at – ilyen a lazac, szardínia, szardella, hering, pisztráng vagy a makréla. A folyami halakban jóval több ilyen zsír található, mint a tenyésztettekben, mert táplálkozásuk során veszik fel őket.

Ezek –nem meglepő- mindig is jelen voltak az emberiség táplálkozásában, viszont csak nemrég ismerték fel, hogy milyen alapvető szerepük van a szervezet megfelelő működésének fenntartásában.

eggs-918437_1920

Nézzük sorban!

  • Az omega-3 szükséges a magzat és a csecsemő optimális fejlődéséhez, növekedéséhez. 
  • A várandós anya megfelelő omega-3 zsírsavellátottsága kihat a méhlepény és a tejmirigyek fejlődésére, így képes lehet csökkenteni a koraszülés veszélyét.
  • Omega-3-ban gazdag étel fogyasztása nagyon fontos a terhesség utolsó három hónapjában, kiváló hatással van a baba idegrendszeri fejlődésére, és segíthet elkerülni, mérsékelni a terhesség utáni depressziót.
  • A csecsemőknél az omega-3 zsírsav a szellemi fejlődést, valamint a látásélességet segíti elő.  Szerencsére az anyatej is tartalmazza, de a mértéke attól függ, mekkora az anya omega-3 bevitele. Egy néhány éve végzett vizsgálat kimutatta, hogy azok a babák, akik 4 hónapos koruktól omega tartalmú anyatejet kaptak, jobb eredményeket értek el a közel 3 éves korukban elvégzett memória és intelligencia teszteken.
  • Elősegítheti az agy és az idegrendszer ,továbbá a látás egészséges fejlődését.
  • Javíthatja gyermek memóriáját, koncentrálóképességét. Ez önmagában is fontos lehet azoknál a lurkóknál, akik szétszórtak és nehezen tudnak figyelni.
  • Segítheti az olvasási és tanulási készség fejlődését.
  • Az egészségesen fejlődő idegrendszeren alapul a kiegyensúlyozott, nyugodt viselkedés is – ez a magyarázata, hogy megfigyelések szerint pozitív hatással lehet a hiperaktivitás, agresszivitás és egyéb viselkedési zavarok esetén.
  • Hozzájárulhat az immunrendszer normális működéséhez.
  • Segítheti a gyulladásos típusú betegségek gyógyulását.
  • Mérsékelheti az asztmatikus és/vagy allergiás panaszokat.
  • Ellenállóbbá teheti gyermekünket a megfázással, influenzával és egyéb légúti fertőző megbetegedésekkel szemben.
  • Kedvezően befolyásolja a fiatalon kialakuló bőrbetegségek gyógyulását. 
  • Alkalmas lehet pszoriázis, ekcéma és atópiás dermatitisz megelőzéséhez és kiegészítő kezeléséhez.

Olvasóim! Omegára fel!!!

 

drdománági

 

dr. Domán Ágnes

gyógyszerésztudományok doktora

Agitate a Facebookon